ApCsel 17,22–34
Ismeretlen Isten.
A bűneset után meghagyta Isten a felfelé nézés lehetőségét (27. v.; Róm 1,20). „Isten alakú űr.” Amit mi kitalálunk (milyen(ek) lehet(nek) az isten(ek)), az nem tölt be, nem elégít meg.
Athénben voltak zsidók (17. v.) és (pogány) „istenfélők”. Nem Krisztus-hívők, de látszhatott rajtuk, hogy az ő Istenük „más” – valóban ismeretlen azoknak, akik eddig csak a láthatókból kiindulva próbáltak istent formálni (szobrok…).
Pál beszéde:
Isten valóban „más”, az ember még az Ő imádatának a módját sem képes megtalálni („mit cselekedjem…”, „megtesszük mindazt”, de: „emberek kezeitől nem tiszteltetik”).
Isten a Teremtő.
Isten keres minket („nincs messze”, akarja, hogy keressük). Nem akar ismeretlen maradni.
Isten megtérésre hív.
Isten ítéletet tart.
Isten feltámasztotta Fiát.
Mai helyzet
Az „Isten alakú űr” ma is megvan az emberekben. Ezt csak az igaz Isten töltheti be.
A mai hamis isteneket is „kezeivel” (cselekedeteivel) tiszteli az ember. Pogány vallások, modern „én”-kultuszok mind valamilyen teljesítményt követelnek. „Keresztyén” vallásos jókodás, „tegyünk minél több jót”, nem figyelünk arra, hogy Istentől van-e elkészítve; emberektől hálát, dicséretet várunk.
„A teremtett világ sóvárogva (feszült várakozással) várja az Isten fiainak megjelenését” – rajtunk kell meglátszania, hogy a mi Istenünk más, és nekünk kell elmondanunk, hogy milyen, ki Ő.
Annak, hogy „a mi istenünk más”, azon kell meglátszania, hogy az életünk is más.
Ezt a más életet tanulnunk kell Istentől: egyéni elcsendesedésekben, közösségi tanításokban is. Az ige mélyebb megértése, tanulmányozása szükséges; kísértenek a leegyszerűsített látszólagos válaszok (amiket a gyakorlati keresztyénségre hivatkozva adnak).
Nemcsak tanulunk, hanem Krisztus jelenlétében maradunk. Ennek kell meglátszania a reakcióimon. A baj mindig velem kezdődik, amikor az adott helyzetemet a saját eszemmel, erőmmel, igazságérzetemmel stb. próbálom kézbe venni.
A világnak „savanyú a szőlő” (görög költő ), „szidja azt, mit elérni képtelen”. Ez a gyökeresen más élet irritálja. A „tudományos” ellentmondások Isten Igéjével szemben (evolúcióelmélet, „az ember jó”, „a homoszexualitás nem bűn” stb.) valójában csak eszközök.
Pl. a teremtésből következik, hogy egyedül Isten dicsőítendő. Ennek tagadására született meg az evolúcióelmélet.
Isten keres, megtérésre hív; hogy olyan bűnös vagyok, hogy Isten Fiának kellett meghalnia értem – „az ember jó” és sok különböző filozófia ennek a tagadására született.
Isten feltámaszt és megítél – az ember ez elől menekül és próbálja elhallgattatni.
„Én akarom megoldani a helyzetemet”: inkább kijelentem a bűnről, hogy nem bűn, mintsem hogy Istentől fogadjam el a szabadulást.
A fogadtatás.
Az akkori görög gondolkodás: „akit egy isten támogat, az nem halhat meg”, ezért tartják bolondságnak a feltámadást.
Ami bolondság a világnak, az nekünk Istennek ereje és bölcsessége. Ez a „más élet” kulcsa: maga a feltámadott Krisztus.
A leegyszerűsített válaszok (pl. „szabad-e a hívőnek ezt vagy azt tenni”) helyett olyan válaszokat kell keresni, ami abban gyökerezik, hogy Krisztus meghalt értünk, feltámadott; hogy az Ő kegyelméből élünk és Ő az Urunk.